Regisztrálásomkor a legkevésbé sem vettem komolyan a webrandizást. Úgy gondoltam rá, mint egy jó bulira, amit majd betehetek a 'na, ez is megvolt!' vitrinembe. Mivel azelőtt sosem próbáltam, nem hittem a társkeresés intézményében, és tele voltam előítéletekkel azokkal szemben, akik viszont igen. Úgy képzeltem, az a pasi, aki arra kényszerül, hogy szervezett úton keressen magának lányt, biztosan csúnya, buta és kishitű. Akkor még azt sem tudtam, hogy az igazán taktikus macsók azért várakoznak a szórakozóhelyek női mosdója mellett, mert ott koncentráltan szemlézhetik az aznap esti felhozatalt. Így aztán nem gondolhattam arra sem, hogy a weben ismerkedés nem egyenlő a lúzerséggel, mert jelenthet fejlett stratégiai érzéket is: a 'csak lányok' gombra kattintva igazán hatékony a nőhalászat.

De az internetes férfikínálat szemléje közben elkezdtem felülbírálni előítéletemet, mert meglepetésemre sokkal több 'legalábbis papíron jó' pasi várt a sorára, mint egy nagyon erős mezőnyű diszkóban. Ami persze nem is csoda, mert egy ilyen szórakoztató egységbe ritkán fér be egyszerre kétszázezer hím... Így aztán az Asztrotárs férfiparkja hemzsegett a magas, sportos, jóképű, intelligens és jól kereső facér fiúktól, akik mind lázasan az igazit keresték.