Másnap reggel együtt vártuk a trolit a sűrű hóesésben.

Kedvesemmel minduntalan egymás tekintetét kerestük, és valóban képtelenek voltunk betelni a látvánnyal. Percekig gyönyörrel vizsgáltuk egymás szemét, száját, orrát. Elnevettük magunkat, aztán újra kezdtük. Csak egymásra tudtunk figyelni. Ifjú Kolléga tekintetéből szenvedély és határtalan lelkesedés sugárzott olyan erővel, hogy elhitette velem, nincs nálam fontosabb ember a Földön. És hogy ez csak az ő számára van így, az külön büszkeséggel töltött el.