És belekezdett az étlapon található földi jók plasztikus ecsetelésébe olyan elragadtatással és hozzáértéssel, hogy már számban éreztem az íncsiklandó falatokat. Lassan belesüppedtem egy puha-meleg fészekbe, melyet Föld Ember épített szeretve óvott kis madárkája köré, aki aznap este én voltam.

Szélesen gesztikulált, de elegánsan, mint egy nagyvilági úr, aki tudja, van tere. És hát kellett is neki, mert mindene nagy volt: a termete (192), az erőtől duzzadó mellkasa, az izmos karjai és feszesen domborodó tenyerei, mély zengésű hangja és úgy éreztem, a szíve is. Vele egy asztalnál ülve a világ kellemes és szellemes dolgok gyűjtőhelye lett, ahol az apró gondok eltörpülnek a nagy élvezetek mellett.

Szerencsémre Föld Ember engem is a világ kellemes dolgai közé sorolt, és szemmel láthatóan élvezte társaságomat, aminek hangot is adott.

- Régen éreztem magam ilyen jól egy nővel. Megnevettetsz, és ez nem sikerül mindenkinek. - mondta, és őszintének tűnt.