
A napokban járt nálam egy TV stáb :) A helyzet maga nem volt szokatlan, éveken át voltam magam is stábtag, jártam másoknál én is mikrofont tartva, kérdéseket küldve interjúalanyok felé. Kértem én is operatőrömet témába illő vágóképek készítésére, segédkeztem én is fehér-egyensúly beállításában, ha úgy adódott. De alanya ennek a játéknak még nem voltam. (Az élő pódiumbeszélgetés más - kábé annyira, mint amennyire a színházi előadás különbözik a filmtől: a színházban nincs közeli, van viszont közönségreakció, és míg ott a szó elszáll, addig a felvételen még a szempillarezdülés is marad.) Illetve nagyon régen, színész palánta koromban voltam már TV-lencsevégre is kapva, de akkor mint csoportos nyilatkozó (vagy lehet, hogy meg sem szólaltam, hanem a tinédzserek 'bölcsességével' néztem nagy komolyan a kamerába?), és brancsban nem magadat, hanem a csoportot képviseled, a csoport közös önbizalmával a hátországodban...
Imádom a mozit. Amíg színésznek készültem (életem első 18 évében), kizárólag filmre edzettem. Akkor is, ha számos képzésem közül - ideértve a gimnáziumi dráma-tagozatot is, ahol a matek és a biológia óra között a színjátszás és beszédtechnika órák szerepeltek órarendemben - egyik sem tanított a filmre. (Mivelhogy ez itt Budapest és nem L.A. és itt, ugye, nincs 'csak filmszínész', itt 'csak színész' van - sajnos - többek közt ez is 'tanácsolt el a pályáról'.)
De a TV interjú nem színészet, nem a hiteles szerepjátszás a feladat. Hanem valami, ami lehet, hogy nehezebb: hitelesség, de úgy, hogy az ember közben önmaga. Természetes, mintha egy baráttal csevegne. De közben azért összeszedett, mert mégis 5 percben kell vázolni a könyvről, meg az internetes társkeresésről felgyülemlett magvas gondolatait. Hát, igyekeztem... (És a helyzetemet igencsak megkönnyítette, hogy a stáb nagyon lelkiismeretesen dolgozott, ráadásul igazán jó hangulatban.)
Fontosnak tartottam arról is beszélni, hogy milyen sokat jelent nekem az Olvasói vélemények menüpont tartalma. Köszönöm Nektek! :) Ezért érdemes csinálni...
Az egész fenti ügy eredményét február 13-án, 13:00-tól (pénteken :)) adja le az m2, az InfoGeneráció.2.0-ban.
Friss hozzászólások
3 weeks 4 days ago
3 weeks 4 days ago
1 év 22 weeks ago
1 év 37 weeks ago
32 weeks 2 days ago
32 weeks 2 days ago
38 weeks 2 days ago
39 weeks 5 days ago
40 weeks 2 hours ago
39 weeks 2 days ago