Épp kapunyitásra érkeztünk. De még így is jó félóra volt, mire az őrkordonon áthömpölyögtünk a  tömeggel - naná: fő a biztonság. A Duna-szigetnek nevezett apró földnyelven egy óriási színpad várt hatalmas kivetítőkkel, a kűzdőtér - közepén büfék sörrel, rumoskólával - szélén négy tribünnel. Mi, ülőhelyesek neonzöld karszalaggal foglalhattuk el drága pénzen vett helyünket. (Magyarországon nem, csak Ausztiában lehetett ülőhelyet venni 40 és 70 ezer forintnak megfelelő Euróért, igaz, itthon 30 ezerért árulták a rossz, tehát a színpad közeli kordonon kívüli állóhelyeket...) Az ötvenezer ember mintegy 3 óra alatt került kapun belülre, és némi előzenekar után (szőke fél-punk lány két dobossal angolul, tehát valszeg nem helyi 'sztár' - ezt nem is értem, pedig az szokott, lásd: a budapesti Guns'n'Roses koncert elője a magyar Sex Action volt) elkezdődött a show.

Azaz a játék, merthogy az óriás színpad óriás háttérkivetítőjén fekete-fehér-pirosban egy flippergolyó útját követhettük nyomon golyóperspektívából, rajzfilmesen, amint gurul és nekicsapódik és továbbpattan, végül kierpül a közönség felé. És ekkor kinyílt a színpad közepén álló, kockának látszó tárgy, és kifordult mögűle egy trón - ugyanolyan M-betűt formáló háttámlával, melyből két méretes darab keretezte a színpadot is - a trónon pedig maga Madonna ült hanyagul, teljesen életnagyságban (ami, ugye, nem túl nagy).

A legutcsó album (Hard Candy) egy számával indított, de hogy melyikkel, nem tudom, mert a nászút előtt épp hogy megvettem, és 'szerencsésen' a kocsim CD-lejátszójában hagytam... Aztán jöttek persze a klasszikusok (Vogue, Human Nature - mindkettőt imádom -, Get Into The Groove stb.) és közben a színpadon a Madonnától már jól megszokott revü-kabaré-színház-show ment olyan lendülettel, hogy percig sem bántam, megfagyok, pedig addigra (21:00-kor kezdett) már nagyon hideg volt szabad ég alatt, hiába a sapka-sál, annyira, hogy más kedvéért nem is maradtam volna. De a popkirálynő nem fukarkodott a látvánnyal: hófehér oldmobil gördült a színpad közepéből a közönségbe nyúló kifutóra és húsz táncos pörgött Madonnával, apróra kiszámított, mindig telitalálat mozdulatokkal.

Az egész koncerten átívelt a flipper motívum, például akkor is, amikor a She's Not Me (Hard Candy album) dal alatt, a kifutó végén, körben babák lifteztek föl a színpadi emelővel, merev testeiken egy-egy ex-Madonna-imidzs kellékei. Ezeket a babákat - akik persze táncosok voltak, de végig hihetetlen megtévesztőek - ráncigálta, lögdöste Madonna, mintha ő volna a nekik-nekik-csapódó flippergolyó, melynek feladta, hogy annyiszor ütközzön a bábuknak, hogy azok végül visszasüllyedjenek a talajba, ahogy ez meg is történt.

Az átöltözések - mert persze volt jópár - között videóklipként vetítettek egy-egy számot, miközben az előtérben a táncosok produkáltak. A La Isla Bonitánál például - előbb Madonna vezetésével, aztán önállóan is - egy román folkzenekar, gyönyörű, szuperhajlékony táncosnővel hozott roma-fiesta hangulatot a színpadra, hogy öröm volt átélni.

A dalok pedig nem a CD-n is meghallgatható formában - persze - hanem egészen áthangszerelve kerültek terítékre. Ahogy a fent leírt La Isla latinjából roma muzsika lett, úgy a Hung Up (Confessions On The Dance Floor album, ABBA feldolgozás) klasszikus popjából kemény techno-rock lett (már ha van ilyen, mindenestre most volt) a dal végére. És mert minden Madonna dal olyan, mint 'Az Ördög Pradát visel' című film, azaz egyszerre van egy nagyon felszínes és egy nagyon mély síkja, a színpadon segítséget kaptunk a sorok között olvasásukhoz. A Hung Up és a 4 Minutes (Hard Candy album - ezt már ismertem :)) dalok alatt például folymatosan a globális felmelegedés okozta természeti katasztrófákról és az afrikai nyomorról láttunk képeket a háttérkivetítőn (merthogy 'Elegem van a dumádból', meg 'Torkig vagyok azzal, hogy várnom kell rád' és 'Tik-tak', 'Az idő várakozik'), a You Must Love Me-t (single, Evita film) ő gitározta többekkel karéjban unplugged-ként, és széttörve ritmusban a refrént a 'You Must Love'-ra hegyezte ki.

Ahogy keményedett a mondanivaló, úgy őrült be a zene a csak gitárral, de elektromos hangzással előadott Ray Of Light (azonos című album) dalon át - az egyetlen, mely hamisan szólt, na nem is könnyű nóta és az albumon csupa effekt - a Hung Up pokolelszabadító techno-rock változatán keresztül, hogy a végszámban, a Give It To Me-ben (Hard Candy album) váltson ismét látszat-könnyedre. Azért csak látszat, mert a dal kábé arról szól, hogy csináld utánam, ha tudod!

Pontosan 120 perc elteltével - miután Madonna teljes tánckarával, tömbben a kifutó elejére táncolt, majd pedig vissza, a kulisszák mögé, a háttérkivetítőn berobbant a hatalmas Game Over felirat, és nem volt ráadás. Naná. Egyrészt Madonna augusztus 23-tól december 18-ig nyomja a Sticky & Sweet Tour-t, nagyjából megállás nélkül (kétnaponta koncert, van, hogy egymást követő két napon is), másrészt - lévén az osztrákok nem tudnak angolul! r-go ez nem magyar betegség..., a szintén ott lévő magyarok, szlovákok és más kelet-európaiak szintén nem - a tömeg, Madonna többszöri bíztatására sem énekelte vissza a 'Get Into The Groove' refrénjét. Ehelyett álltak a dühöngő első soráiban, mint sülthal, és csak amikor a Hmmmm-re szorítkozott dallamfoszlány hangzott a hangszórókból, akkor reagálták le a dívát. Meg az osztrákok egyébként is megfontolt koncertlátogatók: a tömeg homogénen állt kábé végig, és csak a szektorunkban ülő magyar csoport pattant fel rendszeresen a helyéről, hogy fiesztázzon egy-egy számra - na le is ültették gyorsan őket az osztrák őrök. Viszont, hogy élvezték, az tuti, mert amikor magasba emelt karú tapsot kért tőlük Mrs. Ritchie, akkor az egész stadion engedelmeskedett, még azok is, akik leghátul álltak és több száz méterről nyilván a színpad melletti két óriáskivetítő is TVnyi volt a számukra, még ők is tapsoltak. Hihetetlen volt. Még sosem láttam 50ezer embert egyszerre tapsolni. Talán azért nem, mert még sosesem ültem ekkora nézőközönségű koncerten tribünnön, hogy belássam a nézőteret, vagy mert még sosem voltam Madonna koncerten... Mindenesetre mostmár igen :)

És mert Madonna előszőr volt ilyen közel Magyarországhoz, honfitársaim is szép számmal élték át a közös élményt:  ez abból is nyilvánvaló, hogy a koncert után a hangosbemondóban a német mellett magyarul is bemondták, merre hagyhatjuk el a helyszínt balesetmentesen.

A Holiday CD-ről hangzó dallamára folyt a nyugodt kivonulés, aztán a földalatti felé vezető híd kapacitásgynegesége miatti, rendőrkordonos tülekedés után simán hazajutottunk.

Másnap délelőtt újra autóba be, és irány Siófok. Itt még - csakhogy keretes legyen - az előnászúthoz hasonlóan utónászutaztunk egy sort, hogy 29 napos külföldi és többhetes balatoni tartózkodás után újra megpillanthassuk kedvenc fővárosunkat. Leszereltük autónk ajtónyitójáról az esküvői aranyszalagot, mely végiglobogott fél Európán: hazaérkeztünk a házaséletünkbe.