Lehet, hogy valahol lemaradtam, de nekem a szerelem, az egy és oszthatatlan.

Pedig nagyon úgy tűnik, hogy fiatal felnőttként ezzel a véleményemmel UFO vagyok: kortársaimtól/ról nyakra-főre hallom, ki kinek a szeretője, kinek ki mozgatja meg szexuális fantáziáját az aktuális párján kívül.

És ez utóbbi lehet, hogy nem is elkerülhető, mondjuk. Ami nekem furcsa, az az, hogy ez természetes. Nem gáz, nem rejtegetnivaló, hanem elmesélhető, megosztható, mi több, fel lehet vele vágni. Amiről pedig beszélni már szabad, az virulenssé válik, terjed, ragad mindenkire, aki a közelébe kerül már megfertőzött egyedeknek. Amit pedig sokan csinálnak, az előbb-utóbb elnyeri a 'szokás' státuszt, normává válik a közösségen belül. A közösség pedig jelenthet baráti társaságokat, de településeket, országokat is, attól függően, mennyire sokan válnak vírushordozóvá időegység alatt.

Úgy látom, immunisságom kissebbségbe szorít, mert kortársaim többsége a libidóját a hedonista élvezetek (evés, ivás és szex) oltárán égeti el.

A libidót úgy képzelem el, ahogy Freud írt róla: energiaadag, ami sokmindenre használható, fantázia, intelligencia és igényesség kérdése az egész.

Szerintem a libidófelhasználásról is lehetne építeni egy a Maslow-féle szükségpiramishoz hasonló, libidófelhasználási piramist. A modell arról szólna, hogy akinek fantáziából, intelligenciából és igényességből kevés jutott (vagy valamely önpusztító okból elfojtja ezen készségeit), az libidóját a piramis alján szereplő alap tevékenységekre fogja elhasználni, azaz eszik, iszik, szexel. Akinek van agya másra is, az zenél, fest, ír :), tehát alkot, vagy legalábbis céget épít, alapítványt hoz létre, állatokat ment. A libidó terelhető, és kurázsi kérdése, ki mire használja a sajátját.

A szeretőtartás másik motiválója a kalandvágy, ami megintcsak teljesen természetes igény.

Csak kérdem én, mi abban a kaland, hogy átverünk egy csomó embert (a saját és a szeretőnk felvállalt partnerét, esetleg párhuzamosan tartott többi szeretőinket), és jól szétziláljuk a saját értékrendünket, hazugságok halmazára építve az életünket? Szerintem a kaland, az pl. az utazás (bel- vagy külföldön, sátras- vagy luxuskörülmények közt, az mindegy) azzal, akit a társunkként fogadtunk az életünkbe. Vagy kaland az ejtőernyőzés, a sportrepülés, a delfinek etetése - jó ezek talán drágák, de akkor olcsó kalandnak ott van a kirándulás az erdőn, a tábortűz körül együtt sütés-éneklés.

Tudom, hogy lehet helyzet, amikor nincs más mód: mert a férj/feleség nem válik, vagy ha válna, csődbe menne a családi kassza, viszont együtt élni már nincs mód, miközben valakivel kell. Ilyenkor jön be a hivatalosan szerető, hallgatólagosan házastárs szerep, ami talán független az első két októl, mégis lélekölő. Mert mintha. És a mintha az sosem lesz az. Az sosem teljesül be.

Az UFO-k szerelme egy és oszthatatlan. Talán azért sem keresik a kontaktot a földlakókkal, mert nem kívánnak fertőződni.