Az interentes társkeresés nagy csapdahelyzete az álmodozás.

Ez ugye akkor fordulhat elő, ha az ember sokáig levelez, ne adj' isten telefonálgat mielőtt személyesen összefutna. Mert akivel gondolatokat cserélsz, vagy beszélgetsz, azt simán meg bírod szeretni az írott stílusa, vagy a hangja alapján.

Komolyan, én már szerettem bele férfihangba.

A sztori röviden annyi, hogy egy fiú rámtalált az interneten a modellfotóimra és elkezdett emilen udvarolni. (A hitelesség kedvéért a fotókat nem egyc modellügynökség honlapján találta, mert ott természetesen nem szokták közölni a modellek emilcímét, az enyémet sem, hanem a saját modelloldalamról szedte az infót.) Aztán egyszercsak felhívott telefonon (akkor még volt vezetékesem, és asszem kinézett a telefonkönyvből). elkezdtünk beszélgetni, és imádtam a hangját. Mély, megnyugtató, de erotikus is. Jókat is mondott, tetszett úgy, ahogy volt. Órákig lógtunk a vonalon.

Aztán eljött a személyes találkozás ideje.

Egy kávézót beszéltünk meg. Késett. Egyszercsak látom, hogy egy idétlen figura, nagy csokor virággal a kezében hajlong a kávézó kirakata előtt. Hosszú, szögletes arcán bamba vaksiság, ahogy az üvegen át kémlel minket, bent ülőket.

Viszonylag hátul ültem, így maradt időm azon filózni, próbáljak-e egérutat nyerni mielőtt észrevesz. Aztán úgy döntöttem, maradok, ekkor vet észre.

Nagy, szögletes mozdulatokkal átviharzott az asztalok között, el az enyémig. Hát, közelről kicsit rosszabb volt...

A találkánk után hosszú hónapokig hívogatott még, meg perzse emil, SMs, ami a kezébe akadt. Nehezen értette meg, hogy egy kapcsolathoz elengedhetetlen a fizikai vonzódás...

Én meg ott maradtam a vonzó férfihang és a taszító férfitest paradoxonával.