Ezt én is mgerősíthetem: majdnem 3 hónapig voltam fenn fotó nélkül a randivonalon, és gyakorlatilag egy normális pasi sem jelentkezett. Akinek meg én írtam, az vagy nem válaszolt, vagy azzal kezdte, hogy küldjek magamról fényképet.
Pár hete eldöntöttem, hogy feltöltök egy képet. (Korábban azért nem tettem, mert kínosnak éreztem, hogya randivonalon nyomulok.) Azóta lényegesebben jobbak a tapasztalataim az ott beregsiztrált férfiakról. Úgy is mondhatnám, hogy egyik jobb, mint a másik, alig győzök válogatni.
Én még csak most ismerkedem ezel a módszerrel, úgyhogy inkább tapasztalatlannak számítok ezen a területen. De azért ez alatt a pár hét alatt már megtudtam ezt-azt.
Például, amíg fénykép nélkül voltam fent az Interneten, addig csupa olyan férfi keresett meg, akik egyébként 'nem mernek' leszólítani. El is csodálkoztam, hogy mit esznek ezen az ismerkedési formán a barátnőim? Kinek jó az, hogy idétlen figurák irogatnak neki szépeket?
Aztán az egyik nálam tapasztaltabb barátnőm tanácsára feltöltötem egy fényképet, és azóta egy egészen másik oldalát ismertem meg a neten regsiztrált férfitársadalomnak.
Úgyhogy minden nőtársamnak azt tanácsolom, hogy ha teheti, akkor töltsön fel magáról fotót és úgy próbálkozzon.
Senkinek nem lenne szabad fotót feltölteni, mert akkor több előítélet, és emiatt több gond jön az ember életébe...
Én amondó vagyok, hogy lehet valaki Miss Universe, ha nem ad a bemutatkozójára, nem is érdekel. Pl: "sziasztok.igy megúgy nézekki" Erre biztos nem írnék, mert nem ad a szépségre. Lehet, hogy ő maga jól néz ki, de a felfogása már nem az igazi. Viszont aki esztétikusan rendezi el a bemutatkozójában a szavakat, mondatokat, annak lehet, hogy előbb írok.
Szerintem azok a srácok, akik a csjozás.hun, meg a randin, meg ezeekn a helyeken nyomulnak, azok kizárólag szexet akarnak. alókivel talákoztam, az mindegyik ilyen volt eddig. Lehet hogy rosszul választok?
Amikor regisztráltam magam egy társkeresőbe, azért tettem, mert
1.) épp nem volt pasim
2.) 1 évig éjjel-nappal buliztam és pasiztam, és úgy éreztem, jöhetne már valami komoly
3.) ismerkedtem máshol is (ha volt kivel :)), de nem akartam kizárni ezt a lehetőséget sem
4.) egy barátnőm épp akor pasizott be a neten
5.) még sosem próbáltam
6.) jó bilunak tűnt
'Természetesen' úgy gondoltam, h aki a neten 'kényszerül' ismerkedni, az csak lúzer lehet, ezért nem is számítottam komyol választékra.
De tévedtem. Már a regisztrálásom napján kaptam levelet olyan pasitól, aki nagyon is bejött. Ezen persze jól meglepődtem, de aztán a reglapokat, meg a fotókat nézegtve, megértettem, h a neten is csak olyanok keresnek párt (vagy szexpartnert?) mint a szórakozóhelyeken, vagy a suliban, munkahelyen. Csak nem szeretik a zajt, meg a füstöt, ezért nem járnak klubokba, és már régóta egy kis cégnél dolgoznak, ahol nincs nagy fluktuáció, viszont (már) nem jön be nekik senki.
Így aztán elkezdtem 'komolyan venni' a dolgot, és nem is bántam meg.
Teljesen egyetértek veled. Én is azt hittem, hogy csupa félkarú, félszemű lesz majd fönt, és ehhez képest nem kevés jó srácot találtam.
Szerintem az ilyen előítéletek csak arra jók, hogy az ember aztán szembesüljön azzal, hogy menyire nem volt igaza.
egy csomó srác meg lány szerintem csak azért regisztrálja magát az internetes társkeresőkön, hogy ott is tudjon ismerkedni, meg máshol is. Ez is csak egy szórakozási meg ismerkedési forma, ráadásul nagyon XXI. századi. Szerintem nem lehet semmilyen következtetést levonni abból, ha valaki előfordul ilyen helyeken.
Egyébként nekem egy csomó siemrősöm megfordult már pl. a randivonlalon, vagy a csajozás/pasizáas pont hun, normális, helyes srávcok és lányok. Szerintem ez egy tök jó lehetőség, amit kár kihagyni.
En mar evek ota werandizgatok, kisebb-nagyobb megszakitasokkal. Ugyhogy orulok is, hogy lett ez az oldal, ahol lehet errol a temarol beszelgetni, meg tapasztalatot megosztani.
Na, és, mi a tapasztalatod? Hatékonyabb ez a módszer, mint mondjuk a táncos-zenés helyre járás partnerkeresés céljából? Több normális pasit lehet kifogni az internetes társkeresőkön, mint a klubokban, vagy pont fordítva? Neked eddig milyenek az arányaid?
szexpartner
Az a gond a netes társeresőkkel, hogy angyon sokan csak szexpartnert keresnek maguknak. Nehéz kiszűrni, ki gondolja komolyan, hogy barátnőt keres...
csak egy fényképen múlt...
Ezt én is mgerősíthetem: majdnem 3 hónapig voltam fenn fotó nélkül a randivonalon, és gyakorlatilag egy normális pasi sem jelentkezett. Akinek meg én írtam, az vagy nem válaszolt, vagy azzal kezdte, hogy küldjek magamról fényképet.
Pár hete eldöntöttem, hogy feltöltök egy képet. (Korábban azért nem tettem, mert kínosnak éreztem, hogya randivonalon nyomulok.) Azóta lényegesebben jobbak a tapasztalataim az ott beregsiztrált férfiakról. Úgy is mondhatnám, hogy egyik jobb, mint a másik, alig győzök válogatni.
És mindez csak egy fényképen múlt...
Csak fotóval
Én még csak most ismerkedem ezel a módszerrel, úgyhogy inkább tapasztalatlannak számítok ezen a területen. De azért ez alatt a pár hét alatt már megtudtam ezt-azt.
Például, amíg fénykép nélkül voltam fent az Interneten, addig csupa olyan férfi keresett meg, akik egyébként 'nem mernek' leszólítani. El is csodálkoztam, hogy mit esznek ezen az ismerkedési formán a barátnőim? Kinek jó az, hogy idétlen figurák irogatnak neki szépeket?
Aztán az egyik nálam tapasztaltabb barátnőm tanácsára feltöltötem egy fényképet, és azóta egy egészen másik oldalát ismertem meg a neten regsiztrált férfitársadalomnak.
Úgyhogy minden nőtársamnak azt tanácsolom, hogy ha teheti, akkor töltsön fel magáról fotót és úgy próbálkozzon.
Én NEM!
Szia!
Senkinek nem lenne szabad fotót feltölteni, mert akkor több előítélet, és emiatt több gond jön az ember életébe...
Én amondó vagyok, hogy lehet valaki Miss Universe, ha nem ad a bemutatkozójára, nem is érdekel. Pl: "sziasztok.igy megúgy nézekki" Erre biztos nem írnék, mert nem ad a szépségre. Lehet, hogy ő maga jól néz ki, de a felfogása már nem az igazi. Viszont aki esztétikusan rendezi el a bemutatkozójában a szavakat, mondatokat, annak lehet, hogy előbb írok.
Ennyit erről.
Szia!
Rosszul választok?
Szerintem azok a srácok, akik a csjozás.hun, meg a randin, meg ezeekn a helyeken nyomulnak, azok kizárólag szexet akarnak. alókivel talákoztam, az mindegyik ilyen volt eddig. Lehet hogy rosszul választok?
Webrandis tapasztalataim részletei
Akkor most részletesen.
Amikor regisztráltam magam egy társkeresőbe, azért tettem, mert
1.) épp nem volt pasim
2.) 1 évig éjjel-nappal buliztam és pasiztam, és úgy éreztem, jöhetne már valami komoly
3.) ismerkedtem máshol is (ha volt kivel :)), de nem akartam kizárni ezt a lehetőséget sem
4.) egy barátnőm épp akor pasizott be a neten
5.) még sosem próbáltam
6.) jó bilunak tűnt
'Természetesen' úgy gondoltam, h aki a neten 'kényszerül' ismerkedni, az csak lúzer lehet, ezért nem is számítottam komyol választékra.
De tévedtem. Már a regisztrálásom napján kaptam levelet olyan pasitól, aki nagyon is bejött. Ezen persze jól meglepődtem, de aztán a reglapokat, meg a fotókat nézegtve, megértettem, h a neten is csak olyanok keresnek párt (vagy szexpartnert?) mint a szórakozóhelyeken, vagy a suliban, munkahelyen. Csak nem szeretik a zajt, meg a füstöt, ezért nem járnak klubokba, és már régóta egy kis cégnél dolgoznak, ahol nincs nagy fluktuáció, viszont (már) nem jön be nekik senki.
Így aztán elkezdtem 'komolyan venni' a dolgot, és nem is bántam meg.
Jobb, mint hittem
Egyébként én is kipróbáltam már ezt a módszert, és csak dícsérni tudom :)
Na jó, nem csak, de az biztos, hogy sokkal jobb, mint amire előzőleg számítottam.
Az előítéletek megdőlnek
Szia Via!
Teljesen egyetértek veled. Én is azt hittem, hogy csupa félkarú, félszemű lesz majd fönt, és ehhez képest nem kevés jó srácot találtam.
Szerintem az ilyen előítéletek csak arra jók, hogy az ember aztán szembesüljön azzal, hogy menyire nem volt igaza.
egy csomó srác meg lány szerintem csak azért regisztrálja magát az internetes társkeresőkön, hogy ott is tudjon ismerkedni, meg máshol is. Ez is csak egy szórakozási meg ismerkedési forma, ráadásul nagyon XXI. századi. Szerintem nem lehet semmilyen következtetést levonni abból, ha valaki előfordul ilyen helyeken.
Egyébként nekem egy csomó siemrősöm megfordult már pl. a randivonlalon, vagy a csajozás/pasizáas pont hun, normális, helyes srávcok és lányok. Szerintem ez egy tök jó lehetőség, amit kár kihagyni.
Jo, hogy lett ez a webes tarskeresrol szolo weblap
Sziasztok!
En mar evek ota werandizgatok, kisebb-nagyobb megszakitasokkal. Ugyhogy orulok is, hogy lett ez az oldal, ahol lehet errol a temarol beszelgetni, meg tapasztalatot megosztani.
Egyelore ennyi.
Majd meg jovok.
Hatékonyabb?
Szia Marleene!