Szerelmes idézetek regényekből, novellákból, versekből, filmekből, dalszövegekből.
Karollak, vonlak s mégsem érlek el,
Itt a fehér csönd, a fehér lepel.
Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán,
Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk,
Állunk és várunk, csüggedt a kezünk
A csókok és könnyek alkonyatán.
Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,
De elkisérjen egész a siromba.
Álljon előmbe izzó, forró nyárban:
"Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam."
Csak tudnék én mást úgy kivánni,
Mint téged. Óh, csak jönne más.
Egy más asszony. Valaki. Más.
Akárki.
Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.
Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.
Meg akarlak tartani téged,
Ezért választom őrödül
A megszépítő messzeséget.
Maradjon meg az én nagy álmom
Egy asszonyról, aki szeret
S akire én örökre vágyom.
Lángod lobogjon izzva, fehéren,
Fájnak a csókok, fájnak a vágyak,
Te vagy a kínom, gyehennám nékem,
Nagyon kivánlak, nagyon kivánlak.
Ékszerek, hangulat
Pezsgőbontás, még kit várunk?
Gondtalan társaság
Modern gépek, régi bábuk
Két pohár nyúl felém
Tálcán hozzák, nem, nem kérek
Nincsen itt, hol lehet?
Bárhol nézem nem találom
Rémregény ez az éj
Mi lenne a legokosabb?
Azt hiszem, elmegyek
Nincs értelme itt maradnom
Angolos távozás
Maximum egy taxit hívok
Hogyha nincs, az se baj
Gyalog is hazatalálok
Ilyen estét nem kívánok
Senkinek sohasem, magamnak pláne nem!
Itt van, pedig senki se hívta
Néz rám, de nem látom a szemét
És nem tudom, de arra emlékszem
Hogy nem értem, amit beszél
Jó lábai keresztbe téve
Azt gondolom: ki ha nem én?
Mond valamit, de semmit se értek
Itt ül szemben a rekamién
Nem figyel rám, a szemébe nézek
Ez mindig jól felkavar
Mond valamit, és én semmit se értek
Túl késő már és túl hamar
Csak azt szeretném mondani, így egyszerűen, szeretlek,
Ezt nem tudom másképp mondani, szeretlek, szeretlek,
Félek, az éjszakának mindjárt vége,
És félek, hogy reggel majd idegennek érzel.
És gyűlölöm a hajnali napsugarat,
És gyűlölöm, hogy újra egy napig várnom kell téged.
Emlékszel, vagy csak álmodtál
Táncoltunk lenn a folyónál
Emlékszel, vagy csak álmodtam
Átadtad magad a ritmusnak, Kicsi szív
Hang nélkül mozdultunk
A sötétbe együtt indultunk
Arcodhoz arcom ért és
Szerettük egymást a hajnalért
Legyen miénk a révület
Az egymást kereső rémület
legyen miénk ameddig még lehet
Hiszed vagy nem, most meghaltál bennem
De egy szívdobbanással újjá születsz
Rettentő mélyről bukkansz fel ismét
És én szinte sajgok, hogy újra szeretsz
Ne uralkodj rajtam, ne gyűlölj meg engem
Belém kapaszkodj, érezd, hogy lebegsz
Velem vétkezz, velem imádkozz
És ne titkolj semmit, hogy szerelem ez
Kár, te nem is tudod, milyen kár
Hogy olyan messze futottál
Darabokra törted a szívem!
Fáj, te nem is tudod, hogyan fáj
Hogy búcsú nélkül itt hagytál
Hogyan tudtad ezt tenni vélem?
Szánd meg hát szomorú szívem!
Úgysincs más vigaszom nekem
Jöjj el hát, jöjj el hát
Hogy egy összetört szívet megragassz!
Éjjel érkezem, száraz, kiégett aggyal
De a testem gyönyörű, fáradt lázban ég
Hozzád bújok tiszta égő, forró testtel
Kérlek feküdj nyugodtan, csak én mozdulok
Csak én mozdulok, csak én mozdulok
Őstől örökölt a tűz, amivel átölellek
Őstől örökölt a szenvedély, amivel követellek
Vágyom, hogy érezd a szerelmemet!
Vágyom, hogy érezd, hogy szeretlek, hogy érezd!
Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.
A szerelembe - mondják -
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.
2. Rejtelmek
Rejtelmek ha zengenek,
õrt állok, mint mesékbe’.
Bebujtattál engemet
talpig nehéz hűségbe.
Szól a szellő, szól a víz,
elpirulsz, ha megérted.
Szól a szem és szól a szív,
folyamodnak teérted.
Én is írom énekem:
ha már szeretlek téged,
tedd könnyüvé énnekem
ezt a nehéz hűséget.
Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.
Mikor az uccán átment a kedves,
galambok ültek a verebekhez.
Mikor gyöngéden járdára lépett,
édes bokája derengve fénylett.
Mikor a válla picikét rándult,
egy kis fiúcska utána bámult.
Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Férfi és nő. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar - a férfi nőt - a nő férfit.
Ez lett a veszted, mind a kettőnk veszte
E csillagos mély, forró május este
Mert ahogy ott csendben álltunk
Lassan összeért a vállunk
Ez lett a veszted, mind a kettőnk veszte
A lelkünk egybe forrott akkor este
Vadul, némán fogtuk egymás kezét
És ezt te már nem téped soha se szét
Olya hiába oltom el a lámpát estefelé
Nem sötét az én szobám sosem
Két szemednek izzó fénye villog felém
S ezt nem feledem, sosem feledem
Mert a nagy szerelmek nem gyógyíthatók
Jöjj, hazudj valami elfogadhatót
Mondd, hogy fent jártál a csillagokban, azt is elhiszem
Csak jöjj, csak jöjj szívem!
Gyűlölöm a vadvirágos rétet
Hol a kezed a kezembe tévedt
Gyűlölöm az emlékedet
Ez a pár nap mi volt neked?
Kinek felelsz, kinek bűnhődsz érte?
Gyűlölöm már életemben mindig
Tekinteted puha, nagy bilincsét
Szemed sarkán azt a vásott
Azt a rejtett mosolygásod
Azt a hívó, titkos kicsi fényt
Hamvadó cigarettavég, ül a hamutálcán, s csendben végigég
Kis cigaretta, te hidd nekem el, hogy engem is csak égve dobtak el
Voltam én, boldog, lángoló, bíborpiros ajkat csókra csábító
Most a szobámba' magam vagyok én, s merengek a múltak ütemén
Hittem néked, s ezernyi csókban égett a nyár
Égben, szívben azóta ősz van, már késő jár, az én időm lejár
Hamvadó kis fehér parázs, megremeg az éjben, úgy veri a láz
Nyugszik a tálca hamus peremén
Az ő sorsa pontosan enyém
Hiába menekülsz, hiába futsz
A sorsod elől, futni úgyse tudsz
Mert sorsunk nekünk, vagy végzetünk
Hogy, egymásért szenvedünk
Holnap, ki tudja, holnap látsz-e még?
Ki tudja, holnap fáj-e még
Szíved a tegnapért?
Holnap, ki tudja holnap vársz-e még?
Ki tudja, holnap fáj-e még
Szívem a csókodért?
Mindig az a perc a legszebb perc
Mit meg nem ád az élet
Az a legszebb csók
Mit el nem csókolunk
Ha legközelebb látlak, már nem figyelek rád
Nem fordulok utánad, megyek csak tovább
Ha nem vagy, úgyse jó
Itt vagy, úgyse jó
Akkor miért tegyem?
Egyszer már illene rendbe hoznom az életem
Ha legközelebb látnál,
Neked se lesz vidám
Ha rosszabb lesz a vártnál
Nem az én hibám
Fordulj csak másfelé
Nézd a házakat, vagy a kék eget
De sose gondolj arra, hogy én szerettelek!
Nem akarok mindent, mindent újra kezdeni
Nem akarok hozzád visszajönni már
Emléket simogatni, mint sziklát a tenger
Tudom, hogy nem hazudhattál a legszebb éjszakán
Vigyáztam rád ameddig csak hagytad
Jó voltál, de más is jó lehet
Elhittem, ha itt vagy, csak az enyém vagy
Talán kár, hogy elveszítelek
Fontos voltál nekem
Fontos voltál nekem
Fél 7-kor csörgött a szomszédban az óra
Hétig az ágyban még álmodoztam rólad
Beköszönt hozzám a hétköznapi reggel
Számított rá, hogy jobb lábbal kelek fel
Főztem egy kávét s fésülködni kezdtem
Kihűlt, mint mindig s még kócosabb lettem
Ma semmi sem bántott, úgy örültem, hogy élek
Mert még nem tudtam, hogy elmentél
Én is őrzöm arcomat, sajátodat te is félted.
Leláncolnád önmagad, s közben szabadságod kéred,
Visszakéred.
Holnap hajnalig ébren őrizzük álmunk!
Holnap hajnalig mindent rendben találunk.
Érintsd meg a lelkem még egyszer,
Érintsd meg, és aztán engedj el!
Holnap hajnalig őszintén ölelj még, ölelj még!
Hosszú az a nap, amely a csókod nélkül múlik el
Hosszú az az út, amit a küszöbömig megteszel
Hosszú a perc míg átölelsz, míg mindent elmesélsz
Míg gondjaidból hozzám visszatérsz
Rohan az idő, aztán a búcsú újra oly nehéz
Aki igy szeret, annak a másikból minden kevés
Csak tudnád hogy mennyire várlak
Tán mégjobban sietnél hozzám
Boldog az a perc, ha magadhoz ölelsz drágám
Parti homokban fekszünk
Végigsimít a szél
És az árnyékunk egyszer csak összeér
Lassan hátrál a tenger
Csendre inti vizét
Szomjas bőrödön érzem a só ízét
Várj, ne ronts el semmit kérlek!
Várj, ez a mi éjszakánk!
Az örök film rólunk pereg
Csak másként játszanánk
Várj, ne ronts el semmit kérlek!
Várj, élvezd az éjszakát!
A távolban értünk is szól a latin szerenád
Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.
Te vagy az, aki fölfelé zuhan
És zuhantában nem követ
Ismert pályát, másik követ
Sőt, minden más követ leelőzve
Zuhansz hozzám
Követelődzve bennem
Ó, követelődző kicsi kő
Hívlak és követellek
Mert nem lehet már
Nem veled lennem
(...)
Benned bízok
Na és a gravitációban
Egymásra hattok
És ami kijön, tiszta
Most elengedlek
Hogy engedd el magad
Gyorsulj be, fordulj
És zuhanj hozzám vissza
Kicsi, kicsiszolt kő!
Hívlak, jöjj el, ó, jöjj elő!
Kicsi, kicsiszolt kő!
Ma nappal jött az Éjkirálynő.
Rafinált páncélja végig nyitva.
Feledékeny? Vagy engedékeny.
Tény, hogy kilátszik minden titka,
Minden, mi eddig szégyellve volt,
Lezserül szemem elé tárva,
És ami szememet hívta,
Csak most kezemet hívja, hogy bejárjam.
Ezeket én mind szeretem.
Mindent, mi nem olyan feszes.
Öreg és laza táncos vagyok,
Királynő, most ne Te vezess!
Most csak hagyd, hogy hagyjam magam.
Hogy vigyenek a vonalak.
Most én mesélek, Seherezádé.
Mindig élve akartalak.
Keverd a szíved
Napsugár közé
Készíts belőle
Lángvirágot
S aki a földön
Mellén viseli
És hevét kibírja,
Ő a párod.
Csupa fény és boldogság büszke elmém,
Majd fél: az idő ellop, eltemet;
Csak az enyém légy, néha azt szeretném,
Majd, hogy a világ lássa kincsemet;
Arcod varázsa csordultig betölt
S egy pillantásodért is sorvadok;
Nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Csak amit tőled kaptam s még kapok.